Nem Féltem Ugrani — Amikor Kockázatból Saját Márka Születik

Van egy pillanat, amit soha nem felejtek el: ott álltam Times Square kellős közepén, néztem fel az óriás kivetőre, és tudtam, hogy az én képem van rajta. Villanófényben úszó betűk, emberek ezrei sétálnak el alatta minden percben — és ott, abban a tömegben, egy darab magamból. Azóta rengeteg minden történt, de ez a pillanat volt az, ahonnan nincs visszaút. Onnantól kezdve a fotózás nem hobbi volt, hanem hivatás.
Nemrég készült velem egy mini spotlight interjú a PodcastHub csapatával, amiben pont erről meséltem: hogyan indult ez az egész New Yorkban, és hogy mi lett belőle azóta, hogy kicsivel több mint egy éve hazaköltöztem. Ez a cikk azoknak szól, akik az interjú után kíváncsiak lettek a részletekre — és azoknak is, akik most találkoznak velem és a Viki Photo Arttal először.
New York — ahol minden elkezdődött
Nem volt ez egy kényelmes döntés. Otthagytam egy irodai karriert, és nekivágtam az Egyesült Államoknak — hogy megtanuljak angolul, és hogy végre komolyan belevessem magam a fotózásba, amiről addig csak álmodtam. New York lett a műhelyem és az iskolám egyszerre. Ott tanulhattam olyan mesterektől, mint Lindsay Adler, és ott ismerhettem meg Bánhalmi Norbit is, akinek a szemlélete és szakmai tapasztalata rengeteget adott ahhoz a stílushoz, amit ma is képviselek — legyen szó városi fényekről, stúdiós portrékról vagy egy-egy csendes, koncepcionális pillanatról.
És aztán jött az az e-mail, hogy az egyik képemet kiválasztotta egy New York-i galéria, hogy felkerüljön a Times Square egy óriás kivetítőjére. Ez volt az a pillanat, amitől végleg elhittem: ebből lehet, sőt ebből kell élnem.
A kis videómat itt tekintheted meg.
Hazajövetel — és egy márka, ami saját lábra állt
Kicsivel több mint egy éve tettem le a bőröndöt Budapesten, és azóta megállás nélkül építem a Viki Photo Artot. Nem egyetlen termékről vagy egyetlen platformról van szó ma már — hanem egy egész kis világról, ami közben magától is elkezdett terebélyesedni. Van benne minden: eladott nyomatok, aukciós sikerek, egy programom, ami designereket szolgál ki, és egy másik, ami tehetséges fotósokat segít kilépni a nemzetközi színtérre. Nézzük sorban.
1. Fine art nyomatok — a szív a dolog közepén
Minden a fotózással kezdődik: városi tájak, természeti makrók, tánc- és stúdióportrék, koncepcionális alkotások. A saját weboldalam shopjában nyílt sorozatú nyomatokat lehet vásárolni. Ha szeretnéd kipróbálni, hogy a képeim hogyan mutatnának a faladon, akkor használd a WALL ART VISUALIZER-t. Kattints a linkre: https://www.vikiart.com/shop
Ha valaki limitált kiadású, aláírt, hitelességi tanúsítvánnyal (COA) ellátott darabra vágyik, azt a Catawiki vagy a Singulart oldalamon tudja megvásárolni, vagy regisztrálhat a Partneri Programba, ahol trade kedvezménnyel, sőt bérlési konstrukcióval is hozzájuthat.
2. Nemzetközi aukciós siker — Catawiki és Singulart
2025 novembere óta megállíthatatlanul futnak a képeim külföldi aukciós oldalakon, és azóta jóval több mint 100 alkotás talált új otthonra. Mivel ez egy aukciós környezet, a Catawiki profilomon látható kínálat folyamatosan változik, és az egyes képek csak limitált ideig, az aukció lezárultáig érhetők el — érdemes rendszeresen visszanézni, mi fut éppen.
2026 márciusában pedig egy igazán büszke pillanat jött el: felkerültem a Singulart Verified Artist elismeréssel rendelkező alkotók közé, és a munkáim azóta két friss kurátori válogatásban is helyet kaptak:

Surface Tension https://www.singulart.com/en/collection/surface-tension-35167 és

After the Reduction https://www.singulart.com/en/collection/after-the-reduction-34726
3. Szakmai Partneri Program — belsőépítészeknek, lakberendezőknek, ingatlanosoknak
Ezt azoknak hoztam létre, akik tereket alkotnak, és rendszeresen keresnek prémium fine art falképeket egy lakás-, iroda- vagy hotelprojekthez:
- Azonnali 10%-os kedvezmény: a nyílt sorozatú képekre, rögtön regisztráció után.
- 25%-os trade kedvezmény: a limitált, értékbecsült darabokra.
- Bérlési konstrukciók — akár kötelezettség nélküli tiszta bérlés, akár rent-to-own megoldás, ahol a bérleti díj fele és a teljes kaució beleszámít egy esetleges vásárlásba.
- Digitális mockup: minden ügyfélprezentációhoz, 48 órán belüli egyedi ajánlattal.
A regisztráció ezen a linken https://www.vikiart.com/signup semmilyen kötelezettséggel nem jár, de szükséges ahhoz, hogy a programot és a részleteket megismerhesse.
Magánszemélyeknek is elérhető. A regisztráció során jelezhető, hogy nem parnterként szeretne valaki csatlakozni.
4. Mentor Program — fotósoknak, akik készen állnak kilépni külföldre
Ez a szívem csücske. Annyi tehetséges magyar fotóst látok, akinek jó képei vannak, csak épp fogalma sincs, hogyan mutassa meg őket a világnak. A Mentor Programban pontosan azt az utat adom tovább, amit magam is bejártam: platformválasztás, angol nyelvű artist statement, mockupok, és a nemzetközi kifizetések beállítása. Nem elméletet tanítok — egy bizonyított módszert. Ingyenes online tájékoztatóval is lehet csatlakozni, részletek a Mentor Program oldalon https://www.vikiart.com/mentor-program. Jelenleg nincs ingyenes tájékoztató ütemezve, de nyugodtan keress bizalommal, ha érdekel a lehetőség.
A papírruha, ami elszökött egy videóklipbe
És most jöjjön egy kedvenc kis történetem, ami tökéletesen mutatja, hogy egy jó alkotás sosem áll meg ott, ahol elkészült. Készítettem egy fotózást egy különleges, papírból készült ruhával — a képek itt tekinthetők meg a "Bomba Anyuka" galériában. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy ez a ruha önálló életre kelt: elkérték Dorisz "Falevél" című dalának videóklipjéhez is, amit a Skyforcenet csapata rendezett — és most ott szerepel a végeredményben. Van benne valami jó érzés, amikor egy darab, amit te hoztál létre, elindul a saját útján, és olyan helyeken bukkan fel, ahol nem is számítottál rá.
Nézd meg a videóklipet a YouTube-on.
Miért érdemes MOST figyelni a Viki Photo Artra?
Egy éve még csak terveztem mindezt — ma pedig egy olyan portfólió és közösség áll mögöttem, ami egyszerre szól a műgyűjtőknek, a tereket alkotó szakembereknek és a tehetséges fotósoknak. Ha bármelyik terület megszólított — legyen szó egy nyílt sorozatú print megvásárlásáról a shopból, egy limitált kiadás beszerzéséről a Catawikin vagy a Singularton, egy bérlési konstrukcióról egy projekthez, vagy arról, hogy a saját képeidet szeretnéd eljuttatni a nemzetközi piacra —, nézz körül nyugodtan a fenti linkeken, vagy írj bátran.
A New York-i tanulóévek után ez most az a fejezet, amiben mindazt, amit ott megtanultam, hazahoztam — és szeretettel adom tovább. Keress bizalommal!
Elérhetőségeim:
Weboldal: https://www.vikiart.com
Telefon szám: +36 30 594 4312
Instagram: victoriaphotography.art
Facebook: Viki Photo Art by Viktoria Farkas





Hozzászólások